Tábori beszámoló 2015.

V. Gyalog Manó Sakktábor ötödik nap.

Vidám és egyben szomorkás napra ébredünk. Ígéretesen süt a nap már kora reggel. Ez vidámságra ad okot. Kicsit szomorúak vagyunk, hogy a tábor utolsó napja következik.

Az utolsó nap egyben a csoport bajnokságok és a pizza evés napja. Természetesen előző nap este elég sokáig nyomtattam a különféle okleveleket. Érmék betéteinek ragasztásával telt az estém. Fél nyolckor elkezdem berendezni a versenyre a termet. Középsorban játszanak a lányok. Az ablak felöli sorban a fiúk. A lányok páratlanul vannak. Réka az erőnyerő, mert még nem ért vissza az útlevél készítéséből. A fiúk gyorsan játszanak. A lányok kijátsszák a 2x25 perc gondolkodási időt. Réka és Minjin bátran játszanak az idősebb lányok ellen. Elekes Bence aki az órán  inkább csak figyelt, most a versenyen és ez a fontos remekel. A lányoknál Zilahi Anna támadó játéka figyelemre méltó. Habár a kockáztatás eleinte nem hoz számára eredményt. Zsófia nyugodtan, megfontoltan vezeti a bábokat. Minjin több játszmában is kihagyja az 1 lépéses mattokat. Ragadós a példa, mert Réka is. A fiúk már a megnyitásban többször is gyalogért tisztet adnak vagy védtelenül hagyott tiszteket nem ütnek le. A lányok küzdelmes sokkal magasabb. A legkisebbeknél Réka testvére Lacika vitézkedik. A Huszár csoportban Nathan emelkedik ki a többiektől. Rebeka kissé izgul. Még 6 perce és temérdek előnye van. A kicsi Ábelnek sok gyalogja, de kevesebb, mint 3 perce maradt. Végül Ábel ad mattot. A legnagyobbaknál Borisz jól kezd, kiegyensúlyozottan játszik. Petike az elejét kissé ellazsálta. Dóra méltó ellenfélnek mutatkozik. Máté az ígéretes jó állásait elrontja. Ezek után nem nagy kedvel, folytatja a küzdelmeket. Kár érte. Közben észreveszem, hogy három oklevéllel kevesebbet sikerült nyomtatnom. Nyomás haza nyomtatni. Egyben a felesleges cuccokat is viszem. Fél tizenkettőre vége minden küzdelemnek. Díjkiosztó következik. Délre meghozzák a 6 db családi pizzát is. Jól fogy rá a gazdaságból kapott Bambino szörpök is szódával. Elekes Bence és a francia gyerekek ezek után haza indulnak. Még egy utolsót fagylaltozunk. Majd zárásképp a strandon vagyunk. A kismedence vize elég hideg. Némely gyermek egy idő után fázik benne és inkább asztali focizik vagy sakkozik. A nagymedence vize néhány fokkal melegebb. Később a kismedencébe engednek meleg vizet. Öt óráig mindenkiért érte jönnek. Elviszem gyorsan Csókakőre a kiürült szódás ballont.

Eredmények:

Darts – leányok:

1.     Mader Rebeka     375 pont

2.     Sarok Zsófia        346 pont

3.     Zilahi Anna Zita  327 pont

 

Leány asztali foci:

1.     Sarok Zsófia

2.     Mader Rebeka

3.     Zilahi Anna Zita

4.     Kállai Réka

5.     Kovács Dóra

 

Fiú asztali foci:

1.     Ifj. Sarok Péter

2.     Horváth Bence

3.     Krár Balázs

4.     Kalincsák Ádám

 

Leány -Lég korong – Air Hockey:

1.     Horváth Eszter

2.     Mader Rebeka

3.     Sarok Zsófia

4.     Gál Vanda

 

Fiú –Lég korong – Air Hockey:

1.     Ticz Gergő

2.     Kalincsák Ádám

3.     Parajdi Bálint

4.     Riez Borisz

 

Gyalog csoport sakk bajnoksága:

1.     Kállai László

2.     Czirkó Máté

Boros Richárd

3.     Pintér Vivien

Sarok Beryl

 

Huszár csoport sakk bajnoksága:

1.     Sarok Valle Nathan

Gál Vanda

2.     Kalincsák Ádám

Mihályi Baráth Ábel

Mader Rebeka

3.     Horváth Eszter

Sarok Valle Agathe

 

Futár csoport sakk bajnoksága - fiúk:

1.     Elekes Bence

2.     Forstner Benedek

Krár Balázs

3.     Horváth Bence

Ticz Gergő

Parajdi Bálint

 

Futár csoport sakk bajnoksága – leány:

1.     Sarok Zsófia

2.     Zilahi Anna Zita

Szabó Minjin

3.     Kállai Réka

Skobrák Vivien

 

Folytatás jövöre…

Zilahi Zoltán táborvezető

 

Támogatóink: Külön köszönet érte!

dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola

Móri Önkormányzat

ARA étterem

Wekerle Sándor szabadidő központ

Simon Cukrászda

Grasso pizzéria

Móri Állami Gazdaság

Hartl szikvíz – Csókakő

Minden szülőnek, aki valami aprósággal hozzájárult.

Külön köszönet: Bíró Ferencnek

Továbbá – Gönczöl Gábor tanárnak, Bíró Norbert, Sarok Péter és Színável Zsoltnak.

46. Aranyhordó sakkverseny egyéni és csapat eredmények.

Végeredmény:

Ranking after round 9 of XLVI_Aranyhordó
No.  PNo.  Name                       Score WP    SB     PS    rat.  TPR  W-We
-------------------------------------------------------------------------------
  1.    6  Nagy, Zoltan                7.5  52.0  41.00  39.0  2147 2362 +2.37
        1  Fancsy, Imre                7.5  52.0  42.00  37.0  2394 2371 -0.11
  3.    5  Marton, Jozsef              7.0  52.0  38.25  36.5  2159 2320 +1.89
  4.    8  Juracsik, Jozsef            6.5  49.0  34.25  36.0  2113 2239 +1.62
  5.    4  Novak, Attila Robert        6.0  52.0  31.00  34.5  2161 2215 +0.70 6.hely (5 győzelem)
        3  Forgacs, Attila             6.0  49.5  30.50  33.0  2202 2185 -0.10
       26  Margl, Roland               6.0  46.0  29.00  28.5  1829 2082 +2.21 Ifjúsági díj
       17  Pais, Nimrod                6.0  42.5  26.00  27.5  2008 1977 -0.18 Seenior díj
       35  Jakab, Norbert              6.0  42.0  25.75  28.5  1734 2103 +3.06
       13  Ivan, Imrich                6.0  41.5  24.50  29.0  2070 2022 -0.31 5.hely (6 győzelem)
 11.    7  Koronghy, Gyula             5.5  52.0  29.00  30.0  2128 2069 -0.48
        2  Pasztor, Ferenc             5.5  49.0  27.75  33.0  2232 2137 -0.94
       22  Kovacs, Milan               5.5  47.0  26.25  29.0  1888 2124 +2.38
        9  Sarok, Peter                5.5  46.0  26.25  30.5  2110 2019 -0.77 Legjobb Móri
       14  Szabo, Kristof              5.5  46.0  24.75  30.0  2064 1996 -0.50
       21  Angyal, Ferenc              5.5  43.0  23.25  27.5  1955 1892 -0.42
 17.   11  Domonkos, Daniel            5.0  49.5  24.25  31.5  2085 2004 -0.72
       19  Kurics, Laszlo              5.0  44.5  19.00  27.0  1990 1881 -1.02
       16  Zsigmond, Karoly            5.0  43.5  20.00  28.5  2060 1933 -0.97
       15  Palla, Gyorgy               5.0  41.5  20.00  25.5  2060 1847 -2.15
       20  Albert, Janos Dr.           5.0  41.5  19.75  25.0  1958 1879 -0.71
       53  Nagy, Alex                  5.0  41.5  23.00  24.0  0000 1916 +0.50
       34  Redl, Tibor                 5.0  39.5  16.50  23.5  1745 1867 +1.14
       10  Szinavel, Zsolt             5.0  39.0  19.00  25.0  2093 1893 -2.03
       46  Katona, Gergo               5.0  39.0  16.75  22.0  1633 1849 +2.11
       27  Restar, Laszlo              5.0  38.5  16.50  23.0  1829 1817 -0.07
       25  Csefalvay, Stefan           5.0  35.5  19.00  19.5  1831 1702 -1.13
       45  Hegedus, Dominik            5.0  35.5  18.50  17.5  1640 1826 +1.88
 29.   12  Horvath, Jozsef M           4.5  39.0  18.00  21.5  2070 1854 -1.85
       43  Kanalas, Mihaly             4.5  36.0  15.00  19.0  1672 1720 +0.23
 31.   24  Tvarusko, Laszlo            4.0  45.5  17.50  23.0  1851 1827 -0.41
       28  Ragyelik, Andras            4.0  43.5  16.25  24.5  1818 1810 -0.25
       38  Domonkos, Jozsef            4.0  43.0  16.50  24.0  1720 1904 +1.53
       40  Toth, Jozsef                4.0  43.0  17.25  21.0  1717 1826 +0.96
       49  Katona, Eniko               4.0  42.0  17.00  21.0  1453 1731 +2.80 Női díj
       42  Javor, Janos                4.0  41.0  17.50  22.5  1688 1825 +1.38
       33  Domonkos, Norbert           4.0  41.0  14.50  22.5  1758 1708 -0.69
       47  Hollosi, Tibor              4.0  40.0  16.50  20.0  1568 1730 +1.41
       32  Kozak, Tibor                4.0  38.0  14.25  15.5  1764 1673 -0.97
       48  Fodor, Arpad                4.0  37.0  14.00  20.0  1558 1779 +2.35
       29  Raba, Rudolf                4.0  36.0  11.00  17.0  1799 1613 -1.85
       31  Zambo, Arpad                4.0  35.0  10.00  18.0  1788 1726 -0.86
       54  Papp, Erno Attila           4.0  32.0   7.75  15.0  0000 1569  1569
 44.   23  Juhasz, Sandor              3.5  34.0   7.75  17.0  1884 1481 -3.00
       52  Lippai, Gyorgy              3.5  32.5   6.00  12.5  0000 1498  1498
 46.   30  Reiter, Laszlo              3.0  42.5  12.50  19.0  1799 1570 -1.87
       36  Vinkovits, Laszlo           3.0  36.5   7.00  17.0  1734 1588 -1.17
       41  Samu, Jozsef                3.0  34.5   7.00  13.5  1716 1632 -0.86
       39  Steiner, Laszlo             3.0  31.0   5.25  12.0  1718 1127 -1.69
       37  Szalay, Janos Dr.           3.0  30.5   6.25  12.0  1729 1578 -0.98
       44  Kulhanek, Jozsef            3.0  30.0   6.25  10.0  1665 1529 -0.96
       56  Szalai, Laszlo              3.0  25.5   4.25  13.0  0000 1441  1441
 53.   50  Biro, Norbert               2.5  32.5   5.75  12.0  0000 1555  1555
 54.   55  Puer, Zoltan                2.0  30.0   1.25  10.0  0000 1036  1036
 55.   51  Kaso, Karoly                1.0  25.5   0.25   6.0  0000 1035  1035

Csapat végeredmény:

1. Tapolca   26,5 pont (Nagy Zoltán, Marton József, Juracsik József, Pásztor Ferenc)
2. Balatonfüredi SC 24,5 pont (Fáncsy Imre, Novák Attila Róbert, Forgács Attila, Palla György)
3. Móri SE  20,5 pont (Sarok Péter, Színável Zsolt, Redl Tibor, Restár László, Steiner László)
4. Fehérvár SE I. 19,5 pont (169,0 90.hely) (Pais Nimród, Szabó Kristóf, Tvaruskó László, Reiter László, Zámbó Árpád)
5. KirálySakk SE 19,5 pont (169,0 92.hely) (Zsigmond Károly, Angyal Ferenc, Ragyelik András, Samu József, Katona Gergő)
6. Zirc   19,0 pont (Domonkos Dániel, Jakab Norbert, Domonkos Norbert, Domonkos József)
7. Fehérvár SE II. 16,5 pont (Kanalas Mihály, Kozák Tibor, Hollósi Tibor, Tóth József, Papp Ernő Attila)
8. Sárosdi SE  16,0 pont (Horváth József, Lippai György, Nagy Alex, Szalai László)

Támogatóink:
dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola
Körzeti DSB Mór

Köszönet:
Minden egyes szülőnek aki segített abban, hogy a verseny létre jöjjön és zavartalanul lebonyolodjon.
Minden résztvevőnek aki megtisztelt bennünket a részvételével.

A korcsoportok eredményei a KirálySakk SE honlapján találhatóak.

 

 

IV. Gyalog Manó sakk tábor 2014.06.23-27. Ötödik - záró - nap.

Ötödik - záró - nap.

 

Hurrrrráááááááá! Napsütéses reggelre ébredünk.  A tábori sakk bajnokságokat 8 órakor időben sikerül elkezdeni. Minden zökkenő mentesen alakul. Az ÁNTSZ ellenőrzésén is túlestem ezen a délelőtt. Fél tizenkettőre minden csoportban véget érnek a küzdelmek.

 

Gyalog csoport: /Oktató: Bíró Norbert/

I.                  Horváth Eszter (Zimmermann Á.I.)
II.               Gál Vanda (Zimmermann Á.I.)
III.            Széll Rubina (Petőfi Á.I.) és Valla Sarok Agathe

 

I.                  Valla Sarok Nathan
II.               Négele Zalán (Zimmermann Á.I.)
III.            Olach Bálint és Hegedűs Kristóf (Radnóti Á.I.)

 

Huszár I. és II. csoport: /Oktató: Zilahi Zoltán és Gönczöl Gábor/

I.                  Ticz Gergő (Petőfi Á.I.) és Látos Mátyás (Petőfi Á.I.) és Kállai Réka (Zimmermann)
II.               Babonits Bence (Zimmermann Á.I.), Krár Balázs és Forstner Benedek (Petőfi Á.I.) és Maron Veronika (Petőfi Á.I.)
III.            Kalincsák Ádám (Zimmermann Á.I.) Parajdi Bálint (Petőfi Á.I.) Vajda Zsombor (Aka) és Kaviczki Mátyás (Petőfi Á.I.)

 

Futár csoport: /Oktató: Sarok Péter/

I.                  Riez Borisz (Radnóti Á.I.) és Kovács Dóra (Petőfi Á.I.)
II.               Elekes Bence (Aka), Horváth Bence és Zilahi Anna Zita (Zimmermann Á.I.)
III.            Skobrák Vivien, Bíró Dzsenifer, Belegrai Edina (Petőfi Á.I.) és Szabó Minjin (Zimmermann Á.I.)

 

Bástya csoport: /Oktató: Szinável Zsolt/

I.                  Gáti Krisztián (Zimmermann Á.I.)
II.               Szűcs Adrián (Zimmermann Á.I.)
III.            Bíró Patrik (Petőfi Á.I.) és jr. Sarok Péter (Radnóti Á.I.)

 

Délre mindenki átvehette jutalmát, oklevelet, érmet, ajándéktárgyat. A legügyesebbek serleggel is távozhattak. 10 percen belül a Grassoból megérkezett a 6 családi pizza is. Horváth Bence erre a pillanatra gyúrt. Egész héten csak csipegetett. Most viszont elsőnek végez az adagjával és türelmetlenül várja a repetát. A nagy hőségben jól esik a megszokott ebéd utáni fagylalt a Simon cukrászdából. Mindenki talál a széles választékban finom adagot. Sokan kis cukorkába mártva kérik. A végén mindenki szomjas lesz. Finom a csap víz. Jön a nap befejező és egyben fénypontja. Irány a strand! A hétfői fürdés a maihoz képest csak bemelegítés volt. Óriási vízi csatát csapunk a kis medencében. Majd szinte mindenki átvonul a nagyba. Gyorsan repül az idő. Szépen sorban jönnek a szülök a gyerekekért. A végére is marad izgalom. Vanda érme másnak is megtetszett. Továbbá Elekesék Olachék csomagját vitték haza. Utólagosan kérek elnézést a Gyalog csoportban lévő anyukáktól, mivel a gyerekek körében nagyon népszerű játék volt a „homok bunyó”. Ezáltal  az esti fürdetés előtt derült ki, hogy nem a táborban hízott a gyermek 1 kilót, csak egy kis homokot sikerült begyűjteni a zokniban, cipőben stb… Persze Norbi bá sem építkezéshez gyűjtötte a homokot. Erre az évre zárom soraimat.

 

Köszönöm minden szülőnek, hogy ránk bízták gyermekeiket! (volt olyan anyuka, akinek kétségei voltak a felöl, hogy öt pasi nem képes elvezetni egy tábort - péntekre meggyőztük ennek ellenkezőjéről).

 

Köszönöm minden támogatónknak, hogy létre jöhetett a tábor!

dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola
Fejér Megyei Sakk Szövetség
ARA étterem
Wekerle Sándor szabadidőközpont
Simon cukrászda
Grasso pizzéria

 

Köszönöm a csoportok oktatóinak is a segítséget! /Zsoltinak a kora reggeli külön érkezést!/

 

 

Képek megtekinthetők a galériában.

 

45. Aranyhordó Sakkverseny 2013

A 45.Aranyhordó Sakkverseny a Móri Bornapok legnépesebb és legrangosabb sporteseménye volt!

   Köszönjük a felnőtt és gyermek versenyzőknek, hogy megtiszteltek minket idejükkel; a neves vendégeknek, hogy jelenlétükkel emelték a verseny rangját; Fazekas Gyuri bácsinak, hogy ismét elvállalta a felnőtt verseny lebonyolítását; a Zimmermann Iskolának a kulturált, szép helyszín biztosításárt; a Móri Önkormányzatnak, a Diák Sportbizottságnak, és az Info-Szigetnek versenyünk anyagi támogatásárt; valamint a móri gyerekek szüleinek, a helyszín berendezéséért és a büfében adott segítő munkáért!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%93RI-SE-Sakk-Szakoszt%C3%A1ly/198359853649865

Bíró Norbert
Móri SE Sakk Szakosztályvezető